Határtalanul 2026

 

Beszámoló – Útinapló

Idén hetedikeseinket nagy kaland várta, hisz a Bethlen Gábor Alapkezelő jóvoltából részt vehettünk a Határtalanul programban, melynek úticélja Románia, azon belül nekünk Erdély volt.

Az utazást megelőzően történelem illetve földraj órákon is előkészültünk kicsit az utazásunkra. Ennek kiegészítőjeként ismerkedtünk meg a Barangoló digitális tartalomtárral. Az „Okosdoboz” plusz információkat is adott, illetve további kutatásokra ösztönzött bennünket.

Mindaz, amit eddig „elméletben” megtudtunk, hamarosan realizálódni látszott.

Május 4-én kora hajnali órákban indultunk az iskola elől, hogy csatlakozzon hozzánk a szárligeti iskola 7 hetedikes tanulója és kísérő tanáruk. A Király-hágón, a történelmi Erdély kapuján átutazva, egész napos utazás után érkeztünk meg este Gyergyószentmiklósra, ahol meleg vacsorával vártak a szálláshelyünkön.

Másnap, reggeli után, Gyergyószentmiklóson az Örmény templomot néztük meg, amelynek tornyába is felmásztunk.Kis sétát követően a Tarisznyás Márton Múzeumban a város múltjával és volt lakosainak szokásaival ismerkedtünk meg. Az ásványkiállítást sem hagytuk ki. Ezután utunk a Gyilkos-tóhoz vezetett. Onnan pedig a Békás szorosba mentünk, ahol 200-300 méteres sziklák között sétáltunk. A Máris-kő tanösvény mindenki kedvence lett a szoroson belül. Visszatérve szállásunkra még egy belvárosi sétát tettünk, hogy megismerjük Gyergyószentmiklós nevezetességeit.

A 3. napon első megállónk Madéfalván volt, ahol a „siculicidiumnak” is elnevezett, madéfalvi vérengzésben elesettek emlékére állított szobor előtt tisztelegtünk. Ezt követően Csíkszeredán, megnéztük a Millennium templomot, majd látogatást tettünk a Csíkszeredai Waldorf általános iskolában, ahol művészeti és sport tevékenységekkel vártak minket. A suliban nagyon elszaladt velünk az idő, hiszen mindenki nagyon jól érezte magát. Tovább utaztunk Csíksomlyóra, ahol a csodatevő Szűz Mária szobrát nézzük meg a kegytemplomban. Nem hagytuk ki a Barátok feredőjét sem, ahol megfáradt lábainkat megmártóztattuk. Ez jó felkészítő volt ahhoz, hogy aKálvária hegyen át közelítsük meg a Nyerget, ahol a csíksomlyói búcsú felemelő helyszínén pihentünk meg. Következő úti célunk egy kráter tó, vagyis a Szent Anna-tó volt, ahol a kápolnához is kitértünk. Majd a Mohos tőzeglápban sétálva húsevő növényeket is láthattunk és visszarepültünk kicsit a „dínók” korába.

Utolsó előtti napunkon Szovátán a Medve-tó partján sétálunk. Kitértünk a sóhegyhez is és a kis tavakhoz is. Ezt követően sétáltunk Korond főutcáján az állandó kirakodóvásárban. Tovább utazva Farkaslakára, a Tamási Áron síremlékénél álltunk meg. Ezután ellátogattunk Szejkefürdőre, ahol a Mini Erdély Parkot néztük meg és nem voltunk restek a székelykapukon át felmenni Orbán Balázs emlékhelyére sem. Utunk során a Zetelaki gátnál  is elidőztünk kicsit. Következő megállónk Székelyudvarhely volt, ahol a központban sétáltunk, a Református Líceumnál Benedek Elekre és a történelmünk nagyjaira emlékeztünk. A szoborparkban szintén közösen idéztük fel a történelmet.

Utolsó napunkon az összecsomagolás és reggeli után a Maros-mente irányába indultunk el. Első megállónkként Szászrégenen átutazva Marosvásárhely központjával ismerkedtünk meg: A Kultúrpalota, Rózsák tere csodás „kitérő” volt a szecesszió világába. A következő és utolsó megállónk a Király–hágón volt, ahol még egyszer megnézhettük, búcsúként Erdély hegyeit, elbúcsúztunk a Tordai -hasadéktól.

Hálás szívvel gondolunk vissza az itt töltött napokra. Volt, aki már járt Erdélyben, de egyöntetűen mondhatjuk, hogy bármikor újra visszamennénk. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki ezt az utazást lehetővé tette számunkra. Külön kiemelnénk a Talabor utazási irodát, akik fantasztikus programsorozatot szerveztek számunkra és olyan idegenvezetővel járhattuk be Erdély szívét, aki felkészültségével, rugalmasságával, és humorával mindvégig megemelte a kirándulásunkat. Köszönet illeti figyelmes és végtelenül türelmes buszsofőrünket is – a Szabó Tours jóvoltából-, aki mindenhová biztonságban elvitt bennünket.

Visszatekintésként, egy értékelő óra, témanap után mindenki készített egy saját élménybeszámolót az Erdélyben töltött napokról, mely biztosan kiemelt helyen lesz az osztálykönyvünk lapjai között. Iskolánk Facebook oldalán is (Tamási Aranyalma Waldorf Iskola május 25-i bejegyzésében) további képek láthatók