Tamási Aranyalma Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
„Ha semmi nem igaz, ha a világban nincs szabály, semmi nincs megtiltva; hogy megtiltsunk egy tettet, értékre van szükségünk és célra.”
Albert Camus
HÁZIREND
Hatályba lépés időpontja: 2018. szeptember 1.
- Általános rendelkezések:
- A Házirend személyi hatálya kiterjed az iskolával tanulói jogviszonyban álló gyermekekre, tanulókra, az Iskola pedagógusaira, valamint alkalmazottaira, továbbá a tanulók törvényes képviselőire, és az iskola épületébe belépő minden személyre.
- Az iskolába jelentkező minden tanuló és dolgozó a belépéssel együtt vállalja, hogy a Házirendben foglaltakat tudomásul veszi, és az ott leírt szabályokat betartja, betartatja.
- A Házirend területi hatálya kiterjed az iskola épületének területére, valamint az iskolához tartozó területekre, továbbá minden, az iskola által szervezett, iskolán kívüli rendezvény helyszínére is.
- A Házirend célja, hogy biztosítsa az iskola törvényes működését, megteremtse a zavartalan iskolai nevelés és oktatás feltételeit, rögzítse a meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és -a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül- a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait.
- A Házirendet a Tanári Kollégium kijelölt tagjai készítik el, és a Tanári Kollégium fogadja el, a szülői szervezet általi véleményezést követően.
- A szülőnek a tanév elején írásban kell rendelkeznie arról, hogy a pedagógus kivel vagy kikkel engedheti el a gyermeket az intézményből. Amennyiben ebben változás van, írásban kell jeleznie azt a Tanári Konferencia felé.
- Intézményünkben elektronikus napló használata nincs.
- Az iskola munkarendje:
- Az iskola szorgalmi időszakban, a külön programokon kívül, hétfőtől péntekig 7.45-14.30-ig, délután a napközi 16:15-ig tart nyitva.
- A tanítás 8 óra 15 perckor kezdődik. A főoktatás időtartama 120 perc. A szakórák ideje 45 perc.
Csengetési rend:
Főoktatás | 8.15-10.15 |
szünet | 10.15-10.45 |
|
10.45-11.30 |
szünet | 11.30-11.45 |
|
11.45-12.30 |
szünet | 12.30-12.45 |
|
12.45-13.30 |
szünet | 13.30-13.45 |
|
13.45-14.30 |
- A szünetekben az udvaron tanári ügyelet működik. Az iskolában a főoktatás, és a szakórák után 1-4. osztályosok részére délutáni foglalkozás, illetve napközi működik 16:15 óráig.
- Tanítási idő után a tanulók csak engedéllyel vagy szervezett foglalkozás keretében tartózkodhatnak az iskolában.
- Az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei használatának rendje:
- A tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit rendeltetésüknek és működési rendjüknek megfelelően használhatják. Az oktatástól eltérő használatra engedélyt csak a Tanári Kollégium adhat.
- A diákok a tantermi eszközöket csak tanár felügyeletével vagy engedélyével használhatják.
- Az iskola minden dolgozója és tanulója, valamint a külső igénybevevők felelősek:
- az iskola berendezéseinek, eszközeinek védelméért, állagának megőrzéséért;
- a tűzvédelmi szabályok betartásáért, betartatásáért;
- az iskola rendjének, tisztaságának megóvásáért;
- az energiatakarékos működésért.
Az iskolához nem tartozó külső igénybevevők a helyiségek átengedéséről szóló megállapodás szerinti időben tartózkodhatnak az épületben.
- Az iskola tisztaságának megóvása érdekében a tanterembe lépéskor váltócipő használata kötelező!
- A WC-ket és a berendezést csak rendeltetés szerint használják a gyerekek, más okok miatt nem tartózkodhatnak ott.
- A diákok által behozott értékekért az iskola nem vállal felelősséget!
- Szülői estekre, előadásokra lehetőség szerint gyermekeik nélkül érkeznek a szülők, aki máshogy nem tudja megoldani a felügyeletet, annak az iskolában gondoskodnia kell felnőtt felügyeletről (rokon, ismerős, felváltva szülők). A teremben távozáskor rendet kell rakni.
- A tanulók jogai:
A tanuló a tanulói jogviszonyon alapuló jogait a beíratás napjától kezdve gyakorolja.
- A tanuló joga, hogy képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön.
- A tanuló joga, hogy a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban, és egészséges környezetben neveljék és oktassák.
- A tanuló joga, hogy személyiségi jogait, így különösen személyiségének szabad kibontakoztatásához való jogát, önrendelkezési jogát, cselekvési szabadságát, családi élethez és magánélethez való jogát, világnézetét a nevelési-oktatási intézmény, annak minden tanulója és dolgozója tiszteletben tartsa.
- A tanuló joga, hogy alsóbb osztályokban napköziben, felsőbb osztályokban tanulószobában részesüljön.
- A tanuló joga, hogy válasszon a pedagógiai program keretei között a választható tantárgyak, foglalkozások közül. Választása egy tanévre szól.
- A tanuló joga, hogy igénybe vegye az iskolában rendelkezésre álló eszközöket a fenti rendelkezéseknek megfelelően.
- A tanuló joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön.
- A tanuló joga, hogy az őt érintő ügyekben rendszeres tájékoztatásban részesüljön.
- A tanuló joga, hogy hit- és vallásoktatásban részesüljön.
- A tanuló joga, hogy átvételét kérje másik, azonos vagy más típusú nevelési-oktatási intézménybe.
- A tanulói jogok gyakorlásának rendje:
- A tanulói jogok megismerésének céljából a Házirend egy példánya a tanév során hozzáférhető a tanári szobában a tanulói jogviszony létesítésétől kezdve, illetve az iskola honlapján (www.tamasiwaldorf.hu) olvasható.
- A tanuló joga, hogy az iskola működéséről, az oktatásról, tanulótársai magatartásáról véleményét – mások emberi méltóságának tiszteletben tartásával – közvetlenül vagy törvényes képviselője által bármely pedagógusnak elmondja.
VI. A tanulók kötelességei és a kötelezettségekre vonatkozó szabályok:
- A tanuló kötelessége, hogy tiszteletben tartsa társai és az iskolában dolgozó felnőttek emberi méltóságát, beleértve az életkornak és helyzetnek megfelelő köszönést és beszédstílust.
- A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen a tanórákon és a kötelező iskolai rendezvényeken. A kirándulások és az ünnepek is kötelező iskolai programok, az ezekről való távolmaradás is hiányzásnak számít.
- A tanuló kötelessége, hogy az órákra pontosan érkezzen. Az igazolt vagy igazolatlan késés időtartama összeadandó, és igazolt vagy igazolatlan hiányzásnak számít.
- A tanuló kötelessége, hogy hiányzásait szülői vagy orvosi igazolással indokolja.
- A tanuló kötelessége, hogy ne zavarja az órát, és részt vegyen az óra menetében.
- A tanuló kötelessége, hogy óvja saját és társai testi épségét.
- A tanuló kötelessége, hogy vigyázzon az iskola berendezéseire, a tanítás eszközeire, az iskola rendjére, tisztaságára.
- A tanuló kötelessége, hogy az általa okozott kárt helyrehozza, illetve megtérítse.
- A tanuló kötelessége, hogy szünetben a kijelölt helyen tartózkodjon.
- Köteles haladéktalanul jelenteni a felügyeletét ellátó tanárnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlel, vagy veszélyes tárgyat talál, továbbá – ha állapota megengedi – ha megsérül.
- Továbbá az egész intézmény területén kizárólag a Waldorf iskola részére bérbe adott területeken (külső, belső) tartózkodhat minden tanuló. A nem bérelt terület igénybe vételéhez tanári engedély szükséges.
- TILOS
- az iskola területén dohányozni, alkoholt, drogot, tudatmódosító szert használni, mást megkínálni, társaknak hozzáférhetővé tenni, árusítani, fogyasztani.
- a saját és mások testi épségét, valamint az iskola állagát veszélyeztető tárgyakat az iskolában használni (pl. szúró-, vágószerszámok nem tanítási célból való használata).
- az iskola tanulójának kihívóan öltözködni, haját, testét festeni, körömlakkot viselni.
- a teljes tanítási időben mobiltelefont vagy más elektronikus lejátszó eszközt használni.
- az 1.-3. osztályos tanulóknak karórát hordani.
- a tanórákon enni (kivéve, ha a tanár ezt megengedi).
- órák alatt a tantermet tanári engedély nélkül elhagyni.
- a Waldorf szemléletével nem egyező, az egészségre ártalmas ételeket, italokat (pl. energiaitalt, rágógumit, chipseket) az iskolába behozni és fogyasztani.
- a nevelő engedélye nélkül bármilyen olyan tárgyat hozni az iskolába, melyek az iskolai tevékenységekhez nem szükségesek.
- az intézmény területét elhagyni engedély és köszönés nélkül.
- A tanulók mulasztásának igazolása:
- A tanuló köteles igazolni, ha hiányzik a tanítási órákról, az általa választott tevékenységekről, tanítás nélküli munkanapon szervezett foglalkozásról, tanulmányi kirándulásról, az iskolai ünnepek keretén belüli programokról, önként vállalt szereplésről, feladatáról.
- Betegség vagy váratlanul fellépő akadályoztatás esetén a szülő köteles a hiányzás első napjának reggelén személyesen, telefonon bejelenteni az osztálytanítónak a hiányzás tényét, okát és a hiányzás várható időtartamát. A hiányzást követő első napon az igazolást be kell mutatni. Orvosi igazolás nélkül a szülő félévente 5 napot, azaz egy tanévben összesen 10 napot igazolhat, amennyiben a hiányzást annak első óráiban bejelentette az osztálytanítónak.
- Fertőző betegségben szenvedő gyermek nem jöhet iskolába. Az orvosnak igazolnia kell, hogy visszatérhet az intézménybe.
- Az igazolatlan mulasztások a törvényi előírásoknak megfelelő intézkedéseket vonnak maguk után. Ha az igazolt és igazolatlan hiányzások száma a 250 órát, illetve az igazolatlan hiányzások száma a 30 órát meghaladja, a továbbiakról a köznevelési törvény ide vonatkozó rendelkezései alapján a tanári konferencia dönt. A köznevelési törvényben megfogalmazott, az igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatos jelzési kötelezettségeknek az intézmény tanári kollégiuma köteles eleget tenni.
- A tanulók jutalmazásának elvei és formái:
Azon tanulók, akiknek tanulmányi, vagy művészeti tevékenységből fakadó eredménye kiemelkedő, az osztálytanító dicséretben részesíti, mely az év végi bizonyítványukba is bekerül.
- A tanulókkal szemben alkalmazható fegyelmezési intézkedések, büntetések elvei és formái:
Kisebb szabálytalanságok, vétségek esetén az osztálytanító, vagy a szaktanár jár el, saját hatáskörben, a mindenkori jogszabályok betartásával. Ismétlődő szabálytalanság, vétség esetén a Tanári Kollégium, vagy az általa kijelölt bizottság, minden ilyen esetet külön mérlegel és az iskola szellemiségével megegyező fegyelmező intézkedést hoz.
- A tanulók felvételének és elbocsátásának rendje:
Felvétel
A jelentkező családoknak jelentkezési lapot kell kitölteniük, és az osztálytanítóval megbeszélt időpontban, a felvételin meg kell jelenniük. A tanuló felvételijével párhuzamosan szülői beszélgetés is folyik a felvételiző szüleinek és az intézmény kijelölt tanári kollégiumának részvételével. Az iskola más intézményből történő jelentkezés esetén a felvételi megkezdése előtt a szülőtől másolatot kér a bizonyítványról. Abban az esetben, ha a tanuló csak tíz tanítási napnál régebbi tanulói jogviszonyt tud igazolni, és más jellegű igazolást nem tud felmutatni, akkor a tanári kollégium mérlegelheti a gyermek felvételét. Illetve a tanári kollégiumnak kötelessége a Gyermekjóléti Szolgálat felé jelenteni, mikortól nem áll fenn tanulói jogviszonya.
A tanuló felvételéről az osztálytanító javaslatának figyelembe vételével a Tanári Konferencia dönt.
A konferenciadöntés lehetséges tartalma: a.) elutasítva b.) próbaidő c.) felvéve.
Minden döntés esetén írásban kell a szülőket értesíteni!
Az Osztálytanítónak jogában áll az általánosan megfogalmazott Pedagógiai szerződést gyermekenként kiegészíteni, amennyiben szükségesnek látja. A Szerződést köteles egyeztetni a szülőkkel az aláírást megelőzően.
Elbocsátás
Az intézménybe való beiratkozást minden szolgalmi év végén, a következő szolgalmi évre, újra meg kell tenni. Az iskola és a szülők oldaláról ekkor lehetőség van arra, hogy a Pedagógiai megállapodásban rögzítettek teljesülését felülbírálja. Amennyiben az abban foglaltak nem teljesültek valamelyik fél szerint, úgy bármelyiknek joga van az szerződéstől elállni.
- A tandíjjal, szociális ösztöndíjjal, szociális támogatással, nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatással kapcsolatos elvek, formák:
Az iskolában havi szülői hozzájárulás van, melynek mértékét minden tanév elején, a Tamási Aranyalma Waldorf Egyesület képviselői, a Tanári Konferencia, és a szülői kör együttesen állapítja meg. A havi szülői hozzájárulást minden hónap 15.-éig kötelező átutalni a Tamási Aranyalma Waldorf Egyesület számlájára. Az étkezési térítési díjak esetében a Költségvetési törvényben aktuálisan meghatározott támogatásokon felül, minden érintett a teljes összeget fizeti.
Az étkezési térítési díjakat a következő hónap 10.-éig kell előre kifizetni, készpénzben vagy átutalással. Amennyiben egy gyerek valamely oknál fogva nem veszi igénybe a már előre kifizetett étkezést, úgy a hiányzásának első napján a szülőnek az intézmény felé délelőtt 09.00-óráig, így a következő napra már nem terheli őt az étkezés költsége, a hiányzás első napján sem, mivel túlfizetésként számolják el a következő hónapra. A befizetett összeget a következő befizetésnél jóváírják. Amennyiben ez már nem lehetséges – pl.: nyári szünet – akkor a befizetett összeget vissza kell fizetni.
Az intézményben – a Waldorf-pedagógia alapelveinek megfelelően – nincsenek tankönyvek. Az iskolában szociális ösztöndíj kérésére nincs lehetőség, ilyen jellegű igénnyel a fenntartóhoz lehet fordulni. Az egyéb szociális szempontú kedvezményt törvényben meghatározottak szerint lehet érvényesíteni. A hozzájárulás fizetésének kötelezettségéről való felülvizsgálatát kérheti a szülő a Tanári Konferenciától, továbbá a Tanári Konferencia is kezdeményezheti a szülő felé.
- Az osztályozó/értékelő vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje, az osztályozó vizsgára jelentkezés módja és határideje:
Az osztályozó vizsgák tantárgyankénti és évfolyamonkénti követelményeit, mely megegyezik az adott osztályfok tananyagával, az iskola Pedagógiai Programja tartalmazza. Az osztályozó vizsgákra jelentkezés legalább egy hónappal a vizsga megkezdése előtt lehetséges. A vizsgára jelentkezés módjai:
- Kérelem benyújtása az intézmény képviselőjének tanuló által szülői aláírással.
- Szaktanár jelzése alapján, hiányzás (30%-ot meghaladja adott tárgyból) miatt.
A tanulókra vonatkozó értékelés részletes leírását a Pedagógiai Programunk tartalmazza.
Az esetleges javító vizsgákra a tanítási év végén, augusztusban van. Javító vizsgára abban az esetben kerül sor, ha a tanuló az egyik epocháját, vagy a szaktárgyi követelményeket nem teljesítette, adott tanév június 15-ig nem számolt be.
Az esetlegesen szükséges vizsgákról, évismétlésről a szülőt a félév, illetve a tanév zárását megelőzően 30 nappal írásban értesíteni kell.
Iskolánkban alapvető elv, hogy nincs buktatás, évfolyamismétlés. Szem előtt tartjuk a tanuló alapvető képességeit, melyeket figyelembe veszünk az értékelés során. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor ún. értékelő vizsga szükséges lehet. Ezek az alábbiak:
- Tanévközben érkező tanuló.
- A tanuló betegség vagy egyéb távolléti ok miatt nem tudta teljesíteni az egyes tantárgyakhoz kötött elvárásokat.
- Magántanulói státusz.
- Magasabb évfolyamokon – 6-7-8 – nem képességbeli okok miatt elmaradt fejlődés a tantervi minimum elsajátítása terén.
- A területileg illetékes Pedagógiai Szakmai Szolgálat szakvéleménye alapján évfolyam ismétlés javasolható.
- Tanév közben érkező tanuló esetében történő értékelő vizsga
Tanév közben érkező tanuló esetében szükség lehet arra, hogy egy előre meghatározott időintervallum után, a tanulóval, és a szülőkkel egyeztetett időpontban a tanuló számot adjon a tudásáról. Ekkor az osztálytanító/ szaktanár által a felkészülés időszakának kezdetén ismertetett, és írásban megadott tantárgy – és annak pontosan meghatározott részéből- írásos, vagy /és szóbeli formában a tanuló értékelő vizsgát köteles tenni. Ha a tanári kollégium úgy dönt, akkor a tanuló eggyel alatta lévő évfolyamba irányítható.
- A tanuló betegség vagy egyéb távolléti ok miatt nem tudta teljesíteni az egyes tantárgyakhoz kötött elvárásokat
Meghatározott hiányzásmennyiség elérését követően a tanulónak értékelő vizsgát kell tennie. Mivel osztálytanítója a hiányzásokat figyelemmel követi, úgy az ő feladata, hogy erről a tényről a tanulót és szüleit (gondviselőjét) írásban értesítse. A tanulónak megfelelő időt kell adni a felkészüléshez. Alapelv, hogy legkésőbb az adott tanév augusztus 25.-éig a vizsgának le kell folynia. Ellenkező esetben a tanuló nem folytathatja tanulmányait az iskolában.
- Magántanulói státusz
Iskolánk alapvetően nem támogatja a magántanulóságot, mégis lehetnek olyan helyzetek, mikor a tanuló érdekét ez a forma szolgálja. A magántanulókra, a vizsgára való előkészületekkel kapcsolatban ugyanazon feltételek vonatkoznak, mint a 2.) pontban, annyi különbséggel, hogy itt a vizsgák időpontja előre tervezhető. A tanulónak a tanév rendjében meghatározott első félév utolsó napját megelőző héten kell az első félévhez kapcsolódó vizsgáit teljesítenie, az osztálytanítóval egyeztetett időpont/okban. A második félévben hasonló módon, a tanév utolsó munkanapját megelőző héten kell a vizsgát megszervezni.
- Magasabb évfolyamokon – 6-7-8 – nem képességbeli okok miatt elmaradt fejlődés a tantervi minimum elsajátítása terén
Az ilyen jellegű esetek megelőzése végett, az osztálytanítónak a saját, vagy a szaktanárok tapasztalata alapján a szülőt/gondviselőt az egyes epochák során – szaktárgyak esetében egy hónap – tájékoztatja egy félévben legalább 2 alkalommal, lehetőleg személyes találkozó alkalmával. Amennyiben a helyzet nem javul elfogadható mértékben a tanév során, az osztálytanítónak ezt újfent jeleznie kell a szülő/gondviselő felé. Amennyiben a tanév végére sem mutatkozik az elvárható változás, s a tanuló neki felróható okból nem sajátítja el a tőle elvárható tantárgyi minimumot, úgy augusztusban javítóvizsgát kell tennie. Ennek eredménye alapján a Tanári Kollégium dönt a tanuló tanulmányainak iskolánkban való folytatásáról. Mivel évismétlésre iskolánkban alapvetően nincs lehetőség, így lehetséges, hogy a tanuló csak más oktatási intézményben folytathatja tanulmányait. Erről is egyénileg, minden szempontot figyelembe véve, a Tanári Kollégium dönt. (Ha a szülő nem fizeti a tandíjat, akkor is eltanácsolható a gyerek.)
Az osztályozó/értékelő vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, minimum szintjét a Helyi tanterv tartalmazza.
- Iskolánk elektronikus naplót nem használ.
- A tanulók véleménnyilvánításának és tájékoztatásának rendje
A tanulóknak jogukban áll az emberi méltóság tiszteletben tartásával kulturáltan véleményt mondani az iskola életével, társaikkal és a pedagógusok munkájával kapcsolatos kérdésekben. E jogukkal élhetnek tanórákon (alkalmazkodva az óra menetéhez és felépítéséhez), beszélgető órákon.
A tanulókat osztálytanítójuk tájékoztatja az őket érintő kérdésekkel kapcsolatban, az általa meghatározott időben és módon.
- A Házirend nyilvánosságával kapcsolatos szabályok
- A házirendet minden, az iskolába beiratkozott tanuló családjának valamint az iskola tanulóinak tudomására kell hozni.
- A Házirendet minden tanévkezdéskor a szülők e-mailen megkapják, illetve az első szülői esten az osztálytanító tudomásukra hozza és ezt aláírásukkal igazolják. Amennyiben adott év szeptember 30-ig valamely szülő a Házirend ismeretét aláírásával nem igazolja, annak tartalmát ismertetnek kell tekinteni.
- A Házirendnek a tanáriban, a titkárságon, és a folyosón megtekinthetőnek kell lennie.