Bemutatkozik az új első osztály osztálytanítója – Kónya-Schäffer Petra
Születésem óta Tamásiban élek, jelenleg Férjemmel és két Gyermekünkkel. A mérleg nyelve korán és egyértelműen billent azzal kapcsolatban, hogy „Mi leszek, ha nagy leszek.” Kisiskolás koromban megfogalmazódott bennem, hogy tanítani szeretnék, kicsi gyerekeket írni-olvasni és számolni… Iskola után otthon is mindig „tanító néniset” játszottam, kezdetben egymagam, később Húgomat ültettem le diáknak. Számomra ez volt a legkedvesebb elfoglaltság (ellenben a Testvéremmel…). A gimnázium után a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Karán német
műveltségterületes tanító diplomát szereztem. Ezt követően a Würtz Ádám Általános Iskolában kezdtem tanítani, ahol ugyan a közös hangot mindenkivel megtaláltam, mégis úgy éreztem nem az én utamat járom.
2011-ben megszületett első gyermekünk, aki 2014-ben a Tamási Waldorf Óvodába kezdett járni, ahol
családként is megtaláltuk a helyünket. Kamasz korom óta nyitott voltam a Waldorf pedagógia irányába és ekkor még közelebb kerültem hozzá. 2015-ben megszületett lányunk, majd 2016-ban bekapcsolódtam a Tamási Aranyalma Waldorf iskola-kezdeményezésbe. Iskola-alapító család vált
belőlünk, Barni fiúnk 2018-ban 10 társával átlépte a virágkaput. Az alapítási folyamat óta folyamatosan jelen vagyok az iskola életében különböző minőségekben… Az ösvény, melyen járok, mindig a Waldorf pedagógiához és az osztálytanítósághoz vezetett és vezet, így 2022-ben, amikor Eliza lányom is első osztályos lett elkezdtem a Waldorf osztálytanító képzést, melyet 2025 májusában fogok befejezni. Megtaláltam az utamat! Jelenleg délutános tanítója vagyok 21 1.-2. osztályos kisgyermeknek, akikkel sokat járunk a természetbe délutánonként, sétálunk a Koppány-parton, játszunk, beszélgetünk, alkalmanként kézműveskedünk és nagyon sokat nevetünk! „Legyél azzá, aki vagy! Ne azzá legyél, akivé én akarlak tenni!”- Vekerdy Tamás
Amikor a gyermek iskolába lép, tulajdonképpen elindul szerencsét próbálni saját ösvényén a tarisznyájával néhány hamuban sült pogácsával, s az úton sok megpróbáltatás éri… Én ezen az
ösvényen kísérem 8 évig, s csordultig szeretném tölteni a tarisznyát.
Kónya-Schäffer Petra, várományos osztálytanító