Oktatás menete az iskolában
Néhány módszertani sajátosság, amit a következőkben bővebben kifejtünk:
- A gyermekek napi ritmusának figyelembe vétele
- Az időszakaszos (epochális) oktatás kidolgozása
- A legtöbb művészeti ág gyakorlása
- A kimondott szó ereje
Reggelenként, amikor a gyermekek a legfogékonyabbak a gondolkodásra, kerül sor a főtárgy oktatására. Ez nagyobb egységekben történik, 1-4 hétig is foglalkozhatnak egyazon tantárggyal. Ezt nevezzük időszakaszos, idegen szóval epochális (görög szó, korszakot jelent) tanításnak. Így segítik elő a megértést, gondolkodást, és a képzetalkotást a gyerekekben, ami a tanulás három kulcsfontosságú szereplője.
Az első osztályban még nem különülnek el teljesen a tanórák, nincsenek kicsengetések, a szüneteket is rugalmasan kezelik. Formarajz, mesék a természetről, évszakokról, közvetlen, és tágabb környezetükről, írás, olvasás, számolás váltakoznak pár hetenként, amit a tanár, megérzései alapján állít össze. Itt még nem túl differenciáltak ezek a hetek, szinte összemosódnak.
Második osztálytól kezdve már egyre jobban elkülönülnek az epochák. Így mindig elég időt töltenek egy anyaggal, amelyben el tudnak mélyülni, és az az érzése támad a diáknak, hogy már elértek valamit. Ezt a gyakorlatok, szóbeli és írásbeli fogalmazások által érik el, ezek ösztönzik őket szorgalomra, adják meg elégedettség érzésüket. Így követik egymást egészen felső osztályig az anyanyelv, környezetismeret, földrajz, állattan, embertan, növénytan, kőzettan, fizika, kémia, történelem, számtan, mértan, stb.
A Waldorf pedagógia az epochális oktatással lehetővé teszi, hogy a diákok az érdeklődésüknek megfelelő mélységig megismerkedjenek egy-egy tantárgy kapcsán jelenségekkel, összefüggésekkel, melyet minden érzékszervük használatával át is élhetnek. 3-4 hét elteltével egy új epocha keretében mással találkoznak. Közben a korábban tapasztaltak mélyebb szintre kerülnek, mintegy „érési folyamaton” mennek keresztül, hogy a későbbiekben onnan kincsként bukkanjanak fel. Az epochális oktatás mély, belsővé tett, élő tudást ad a gyermek számára, melyet olykor akár egy illat is képes előcsalogatni. Ezáltal nyugodt, fegyelmezett, beszámítható lesz az iskolai élet, és ők is ilyen módon tudnak tevékenykedni benne. Felbecsülhetetlen érték, amikor pont egy szétszórt, túláradó ingerekben gazdag korban élnek.
Túlzások nélkül állíthatjuk, nincs még egy hasonló iskola, mely ilyen mértékben tudná a gyerekek érdeklődését, tettvágyát koncentrálni, aktiválni, és még a tananyag szerves felépítésére is ekkora figyelmet fordítana.
A nap ritmusát is hasonló precizitással készítette elő Steiner. Ő nem a tanárok igényei, kényelmi szempontjai szerint állította össze, hanem a gyerekek természetes napi ritmusát tartotta szem előtt. A reggelt a ritmikus résszel kezdik, amikor ráhangolódnak az aznapi teendőkre. Az alsóbb osztályokban ez több időt, akár húsz percet is igénybe vehet. Hasznos, mivel felébreszti a gyerekeket, összekovácsolja az osztályközösséget, és ráhangolja a tanításra. Ekkor előkerülnek a hangszerek, énekelnek, szavalnak, ritmusgyakorlatokat végeznek, beszédkészségüket fejlesztik.
Utána kerül sor az előző napon tanultak átismétlésére, összegzik azt, ebből pedig már logikusan következik a tanár magyarázata, ami átvezeti őket az aznapi témába. Az elmélet után aktív cselekvés következik leírással, rajzokkal, az epocha füzetükbe. A főtárgy elbeszéléssel, meséléssel zárul. A főtárgy (ami két hagyományos órának felel meg) után együtt elfogyasztják a tízórait, és a nap második felét a szakórákkal folytatják. Itt kapnak helyet többek között az idegen nyelvek, euritmia, torna, zene, vallásoktatás, vagyis minden olyan szaktárgy, amiben lényeges a ritmikus ismétlés.
A délutánba nyúlhatnak (alsóbb osztályokban természetesen még a délelőtti órákban kapnak helyet), a gyakorló-ismétlő órák után a művészeti-gyakorlati órák. Ezek a kézimunka, fafaragás, kertművelés, stb.
Az eleven szó, a könyvek, és epocha füzetek
A Waldorf iskolák a legnagyobb hangsúlyt a kimondott szóra fektetik, ezért nincs tankönyvük, főleg az alsóbb osztályokban, de még utána is kerülik. Ezáltal a tanár szabad kezet kap a szakasz (epocha) összeállításához. Így olyan fonalra, időszakaszra fűzi fel gondolatait, amit a lehető legnagyobb odafigyeléssel a diákjaihoz szab. Ezt a rugalmasságot pedig egyik tankönyv sem tudná követni. Ezáltal a tanuló egy lekerekített, egyetlen, jól átgondolt egészet kap, ami majd új kérdéseket vet fel benne.
Felsőbb osztályokban már, mivel a tanár is szakkönyvekből tanul, ajánlhat osztályának különböző szakkönyveket, de ezek inkább hivatásos írók, költők, esztétikus, minden tekintetben érdemes könyvei. A tanár mindamellett kötetlen, érdekes, izgalmas előadásával kíváncsiságot ébreszt a gyerekekben, akiket fokozott önállóságra nevel, e kettő pedig kedvez az önálló olvasásnak. Ezekről ötödik osztálytól kezdve személyre szabott feladatok alapján, kiselőadásokon számolhatnak be. Hetedik-nyolcadikban már általuk választott témából nagyelőadást tartanak, amihez több művészi munka is tartozik. Azokból a „tankönyvekből” tanulnak, készülnek fel, amiket ők maguk készítettek, írtak évek során, az epochákon. A szövegét általában nyolcadik osztályig a tanár diktálja, vagy csoportosan dolgozzák ki, az illusztrációkat viszont teljes egészében a gyerekre bízza. Ezúton tanulják meg érthetően, világosan kifejezni, összefoglalni a lényeget.
Speciális tantárgyak
Ide tartozik még a Kézimunka- és kézművesség oktatás valamint a Formarajz is. Ezekről a speciális tantárgyakról bővebben a MŰVÉSZETI MUNKA oldalon találsz leírást.
Torna
Manapság már egyre elterjedtebbek a világon az olyan sportágak, amelyekben a játék céljához tartoznak a durva lökések, egymás bántalmazása. Cselekvéseink egyre inkább elgépiesednek, lélektelenné válnak, aminek következtében a sport hemzseg a fizikai brutalitásban. Ennek kiküszöbölése gyanánt Fritz von Bothmer gróf, az első Waldorf iskola tornatanára kidolgozta a gimnasztika-gyakorlatok olyan rendszerét, amit a térélmény elmélyítésére, és az akaraterő fejlesztésére szánt.
Az euritmia mellett tehát a Bothmer gimnasztika lett a másik eszköz, amivel a gyerekek testi képzését összefonták a tudat aktivizálásával.
A tényleges torna harmadikban kezdődik, addig a gyerekek testmozgását kielégítik a körjátékokkal, egyéb ritmusos mozgásokkal. A Bothmer tanár hatalmas fantáziájával, ötleteivel gazdagítja a gyakorlatokat, így nem csupán üres versengés, teljesítmény-felmutatás lesz a testnevelés órából.
A tanulók vadregényes tájakra, állatok helyébe képzelhetik magukat, ahol kalandok várnak rájuk, vagy mentőakciókat szervezve, vérpezsdítően mozgatják meg játékosan minden porcikájukat. A hatodik osztálytól kezdve beszélhetünk erőről, elszántságról, ügyességről, ami a kamasz gyerekekben túlteng. Ezt aknázzák ki a gyakorlatok, merész próbák során. Erről tanúskodik az ötödik osztályos diákoknak megrendezett „Olimpia” is, ahol az ország minden Waldorf iskolája képviselteti magát ötödikeseivel, és különböző, játékos próbák során mérik össze tudásukat. Ezzel nyílik kapu a hatodik osztályba lépéshez, ahova már erőnlét, versenyszellem, teljesítmény is szükséges, persze még mindig a gyerekekre, személyre szabottan.
A testreszabott feladatok által nagyon különböző eredmények születnek, a tanulóknak teljes elfogadással kell közelíteniük társaikhoz. Ezt segíti a fiúk lányokkal való vegyítése az órákon belül is, így megtanulják egymástól a gyengébbek, rászorulók támogatását. Végezetül pedig a tanulók egy-egy ilyen versenyhelyzetben nem nyerni akarnak majd, hanem magának a teljesítménynek örülnek, függetlenül attól, kinek mi a mércéje. Mozgásuk biztonságossá, akaratuk edzetté válik, felelősségtudatuk megnő, a fair viselkedés iránti szeretetük kialakul.
Euritmia
Talán a legtöbb magyarázatot az euritmia tantárgy kívánja. Steiner a legelső speciális tantárgyként az euritmiát alkotta meg. A nyelv, mindinkább a beszéd hangzóira, vagy a zene hangzásaira épül. A beszéd magánhangzókból, mássalhangzókból áll, mindnek megvan a maga euritmia- mozgása, amivel belső, és külső élményeinket kifejezhetjük.
Ha kiejtünk egy hangot, bensőnkben egyfajta „akarat-megnyilvánulás” jön létre, ez az, ami az euritmikus mozgásban alakot ölt. Minden énekszó, hangszerből előcsalogatott dallam mozgást indít bennünk. Ezeket a mozgásokat alakítjuk át láthatóakká az euritmia rendszerén, jelein keresztül. Ezáltal testünk és lelkünk összes erőit megmozdítjuk, és létrejöhet a tudatos, tökéletes „lélekkel átitatott testfejlesztés”.
Az első osztályosok, de még a harmadikosok is szeretik, teljes aktivitással vetik magukat az euritmiába, mivel lételemük még a mozgás. Ekkor ritmusos, alliterációs gyakorlatokat végeznek. Lanyhul az érdeklődésük felsőbb osztályokban, mivel a kamaszkorban a szemérmességük megálljt parancsol, de a jó euritmia tanár olyan feladatokat talál ki, amikkel ezt az érzést ellensúlyozni tudja. A végkimenetel pedig az iskolai színpadon bemutatott, zenés, lírai, drámai, érett produkció. A fiatalokra üdítően, nemesítően hat, erősíti a közösségtudatot, és kiegyenlíti azt az egyénnel.
Idegen nyelv oktatása
Jó pár érv szól amellett, hogy minél korábban kezdjenek el a gyerekek idegen nyelveket tanulni. Többek között: az elsősnek még rugalmasak a beszédszervei, könnyen idomulnak bármilyen kiejtéshez; az utánzás (mint tanulási forma) által még sokkal mélyebben be tudja magába építeni az idegen nyelvet, amit később értelemmel tölt ki. Az idegen nyelv tanulásától csak színesebb, erőteljesebb lesz a gyermek egész belső világa.
Amíg az idegen nyelv nyelvtanával van elfoglalva, addig lassanként az anyanyelvére is elkezd figyelni, összehasonlítja a kettőt, konzekvenciákat von le. Ebben a korban még rendkívül fogékonyak a nyelvtanra. A nyelv tudatosulása, tartása révén erősödik az önbizalom, ezáltal változtatja meg az egész személyiséget.
A nyelvtan tanítása csak egy kis falatnak kell mégis lennie a tanmenetben, hiszen az eleven szónak még mindig nagyobb jelentősége van. Társalgás, szavalás, mesélés, fogalmazás, levélírás, eredeti szövegek olvasásának fokozatos nehezítése szolgáltatja az alapot. A tanórán csakis az adott nyelven lehet beszélni, úgy köszönnek, úgy búcsúznak, beszélgetnek. Közvetlen fordítási gyakorlatok még nincsenek alsóbb osztályokban. Tanár saját élményeivel, anekdotákkal, az adott nép kultúrájával színesíti, emeli a nyelv tanításának színvonalát, hiszen minden nyelvhez külön lelkiség tartozik.