Rudolf Steiner életműve
Rudolf Steiner 1861-ben született Ausztriában, a magyar határ közelében. Apja egyszerű vasúti tisztviselő volt. Már hétéves korában fölléptek olyan belső élmények, melyek az egész életét meghatározták. Tudatában állandóan jelenlévő valóságként tapasztalta az érzék feletti világot. Ennek a képességének az 1900-as évekre már oly mértékben ura lett, és a tökélyre fejlesztette, hogy eldöntötte, a nagyvilággal is megismerteti „szellemtudomány” néven. Ekkoriban kezdett szűkkörű előadásokat tartani, ahol tudományos kutatásaiból, érzékfeletti tapasztalásaiból egyet s mást megosztott a hallgatókkal. Egy ilyen előadás alkalmával fogalmazta meg a hallgatóság előtt jövendő életfeladatát. „A lélek kutatásának új módszereit akarom kidolgozni tudományos alapon.”Ezt a tudományt pedig antropozófiának nevezte el. (Antrhopos görögül embert, a sophia bölcsességet jelent.) Ezt az eszmét újabb, és újabb életterületeken, kezdeményezésekkel tettekké váltották.
Négy misztérium játékot írt, és megalkotta az euritmiát, azt az új mozgásművészetet, amely hangokat, és hangzásokat mozdulatokkal fejez ki. Nem csak a pedagógiában, hanem az építészetben, orvoslásban, szinte az élet minden területén alkalmazta ezt a tudományt.
Az első világháború után az embereknek új igényük született valami teljesen más életfelfogásra. Az antropozófiát teljesen magukénak tudták tekinteni.
Kidolgozta a jövő pedagógiáját, amivel a jövő társadalmát akarta segíteni. Steiner szerint a képzés és a nevelés az emberiség fejlődésében fontos szerepet játszik, de ezt csak akkor érthetjük meg igazán, ha megtekintjük őket egy átfogó társadalmi összefüggésben. Ez pedig nem más, mint a társadalom hármas tagozódása. A gazdasági, a jogi, és a szellemi élet területei, amit egymás mellé rendelve, és egymástól teljesen függetlenül irányított társadalmi funkciónak kell tekinteni, kezelni. Ilyesfajta decentralizációt követel az emberiség jelenlegi helyzete. Ezt a három pontot dolgozta ki Steiner, elmélete pedig: szellemi szabadságot a kulturális élet, demokratikus egyenlőséget a törvénykezés, szociális testvériséget a gazdasági élet területén.
Ennek az elméletnek a mozgalma sok magot elvetett, de csak egy hullott termékeny talajra, és bizonyult életerősnek. Ebből fejlődött ki az első Waldorf iskola Stuttgartban, 1919. 04. 23.-án. Emil Molt a Waldorf-Astoria cigarettagyár igazgatója karolta fel. Steiner azért arathatott itt sikert, mert megfogalmazta mindazt, amit a munkások elvártak a korszerű oktatástól. Egy népiskoláról beszélt, ami a felsőbb szintet is magában foglalja, és társadalmi rétegtől függetlenül mindenki számára nyitva áll, más szóval a 12 évfolyamos, egységes iskoláról. Különösen aktuálisnak tetszett, mivel a hagyományos polgári iskolaforma kereteivel szakított. Steiner szerint az embernek a gyermekkort nem szabad maga mögött hagynia anélkül, hogy belekóstolt volna a mezőgazdaság, a kereskedelem, a nagyipar, és a kézműipar rejtelmeibe. Többször is kiemelte, hogy ez az iskola nem kapcsolódik semmiféle világnézethez, nem kívánja azt dogmatikusan belenevelni a diákokba. A szellemtudományt csak a tettek által viszi a nevelésbe, annál is inkább, mivel az antropozófia az egyetlen Krisztusi alapokon nyugvó szellemtudomány.
Az egyik legnagyobb tévhit, hogy nehezen kezelhető gyermekek számára létesítették. Ám ez nem így van. Ezek a gyerekek kisegítő osztályba kerültek, amit Waldorf gyógypedagógus vezetett. Tény és való, hogy a könnyebb esetek a sima osztályban is nagyon jól fejlődtek a Waldorf iskola programjának köszönhetően. Mindezek ellenére Waldorf iskolákat világszerte napjainkban is egészséges, „normális” gyermekek számára alapítanak.
A korabeli viszonyok között a legnagyobb különbséget az alsóbb osztályokban a kötelező házi feladat hiánya, inkább az önkéntes feladatok, színes és mozgalmas osztályélet, különböző munkafüzetek, kötetlen hangnem jelentette. Továbbá az, hogy nem igazgató, hanem a pedagógusok közössége vezette.
Nemsokára felismerték, hogy azért szeretik a tanulók ezt az iskolát, mert szeretetteljes légkör veszi őket körül, ezáltal belső értékeik a lehető legjobban kifejlődhettek. A tapasztalat is azt mutatta, hogy ez a módszer megőrizte a diákok szeretetképességét nemcsak az iskola, de a világ iránt is, így a maguk útját tudták járni, szabadon gondolkodva. Bár az antropozófia szellemében nevelkedtek, a tanárokat csupán pedagógiai szempontok vezérelték, nem kis antropozófusokat akartak nevelni belőlük.
Röviden összegezve: óvodás korban az utánzás által a másik ember szabadsága, és tiszteletben tartása iránti érzéket; kisiskolás korban a tekintély által létbiztonság érzését, és a demokratikus együttműködés képességét; serdülőkorban pedig a közvetlen emberi kapcsolat által az érdeklődés elmélyítését a világ dolgai, a többi ember életviszonyai iránti képességeiket bontakoztatják ki.
A Waldorf iskola gyorsan növekedett, özönlöttek a jelentkezők. 1925 tavaszára, (Rudolf Steiner ekkor halt meg), már 900 fős volt az iskola.