szerző: Scmidt-Mézes Mónika
Járjak-e a Waldorf úton? Azaz kukacos-e az Aranyalma?
Immár másfél éve nyitotta meg kapuit a Tamási Aranyalma Waldorf Iskola a Fő utca 2. szám alatt. A megnyitás óta újabb családokkal bővült a szülői kör, az első és a második osztály. De még mindig felmerülnek olyan kérdések, melyeket most szeretnénk megválaszolni, és ezáltal a kételyeket eloszlatni.
Meddig lehet Tamásiban Waldorf iskolába járni?
A Waldorf iskola a 8. tanév végéig, azaz az egész általános iskolai időszakot felölelve kíséri a tanulók fejlődését. Nem csak a hagyományos értelemben vett alsó tagozat, hanem felső is lesz, mely felmenő rendszerben fog kiépülni.
Csak a kiváltságosok járhatnak ide?
Kétségkívül nem lehet egyszerűen beíratni egy kisgyermeket. A család jelentkezését követően több alkalommal találkozunk mind a szülőkkel, mind a gyermekkel, mire a felvétel (vagy az elutasítás) megtörténik. Ennek oka, hogy szeretnénk, ha a jelentkező családok minél alaposabban megismerkedhetnének a Waldorf iskola módszertani és szociális létezésével, és így tényleges döntési helyzetbe tudjanak kerülni: valóban szeretnének-e erre az útra lépni. Ugyanakkor az osztályokban az osztálytanító szinte személyre szabottan készül a tanulnivaló átadására, így igyekszik az érkező gyermeket minél alaposabban megismerni, hogy számára is megfelelő kompetenciafejlesztés történhessen.
Ez a gazdagok iskolája?
Nem. Ez azoknak a családoknak az iskolája, ahol a gyermekre fordított havi pénzösszeg mennyiségét magas színvonalú, minőségi oktatásra fordítja a család. Minden taneszközt az iskola biztosít a gyermekek számára, a szülőknek nincsenek ilyen jellegű kiadásaik. Azaz bárki jelentkezhet ide, mint ahogy jelenleg is nagyon színes a szülői paletta, egyáltalán nem a pénz az elsődleges szempont.
Megtanulják azt, amit a „hagyományos” iskolában?
Természetesen igen, sőt sokkal többet is. A Waldorf iskolák, bár önálló Kerettantervvel rendelkeznek, de a Nemzeti Alaptantervben foglaltak kötnek bennünket is. Azaz bizonyos csomópontokban (ez a 3., 6. és 8. osztály) pontosan ugyanott kell tartania a Waldorf iskolába járó diáknak, mint aki bármely másik iskolába jár Magyarországon. A többi osztályfokon vannak időbeli eltérések. A végeredmény azonban ugyanaz. A módszerek viszont mindenben eltérnek. A Waldorf diákok használható tudással rendelkeznek, a nyolcadik év végére megtestesítik a hagyományos értelemben vett intelligens ember, polihisztor képét, mely manapság nagyon ritka.
A Waldorfos gyerekek rendetlenek, nincsenek korlátaik.
Ez egy téveszme. Aki ezt gondolja, annak szeretettel javaslom, hogy jöjjön el az iskolánkba, nézzen meg egy órát vagy töltsön velünk egy egész napot. Garantáltan megváltozik ezzel kapcsolatban a véleménye. (Az órák előzetes egyeztetést követően bármikor látogathatók. Egyeztetni lehet a waldorftamasi@gmail.com címen.)
A szülőknek nagyon sokat kell tenniük az iskoláért. Mindig varrnak, takarítanak, barkácsolnak?
A szülői támogatás valóban fontos számunkra, hiszen az iskolánkban az van, amit mi magunknak megteremtünk. Ezért nagy becsben is tartjuk a gyerekekkel együtt amink van, amit kapunk. De mindenki olyan területen segít, ami számára erősség. Van, aki főz a családi összejöveteleken, más pályázatot ír vagy az adminisztrációban vesz részt, van, aki felszereli a polcokat stb. Mindenki szívesen teszi azt, amit éppen tesz, hiszen érezzük, hogy van értelme.
De álljon itt néhány szülői vélemény-részlet (teljes terjedelmükben olvashatók az iskola honlapján, a www.tamasiwaldorf.hu címen, és a Facebook oldalunkon is):
-„Ez a bizalom iskolája. Ahol megbízom az osztálytanítóban, hogy képes arra amiért a diplomáját kapta, hogy megtanítsa a gyermekemnek a tananyagot és a tanulás örömét, hogy fejlődésre ösztönözze. Megbízom a gyermekemben, hogy képes erre és megbízni önmagunkban, hogy a legjobb döntést hoztuk, amikor a Waldorfot választottuk.” (Laufer Nikoletta)
-„Nagy öröm számunkra, hogy Annabell szenvedéllyel, önállóan és mégis gyermeki játékossággal tanul (ismeri meg a világot) és fejlődik. Kreatív és lelkes gyakorlás jellemzi – saját indíttatásból. Bár házi feladat nincsen, mégis mindennap örömmel gyakorolja otthon és minden élethelyzetben az iskolai tananyagot. Imád mindent, ami az iskolával és a tanulással kapcsolatos. Egyéni fejlődését támogatja nem csak a tanító, de minden egyes tanár és szülőtárs is, az iskolai közösség minden tagja. A gyengeségeit (pl.: félénkség, teljesítmény kényszer, figyelmi nehézségek, szétszórtság, stb.) is potenciális fejlődési lehetőségként élheti meg a teljes közösség biztonságot nyújtó, támogató hangulatában. Kezdeményező-, és vállalkozói készsége rengeteget fejlődött, szinte határtalan.” (Kovács Arnold és Ana-Maria Cocean)
-„Mi állami iskolából jöttünk ide, ezért mérföldekben tudjuk mérni a különbséget, mind tanulás és tanítás szempontjából. Legelső és legfontosabb a gyerek!!!!Nincs jó vagy jobb,nincs kivételezés,egységes a bánásmód. Szívesen, örömmel megyünk minden reggel suliba. A saját tempójukban fejlődhetnek a gyerekek. Ez az iskola valóban élmény!” (Némethné Balog Tímea)
-„ A Waldorf gyerekek kiegyensúlyozottak, tisztelik egymást, tanítóikat,szüleiket,egymás szüleit, és ennek megfelelően is viselkednek, de nem azért mert ezt mondják nekik, hanem ez magukból jön természetesen. Közvetlenek egymással és a felnőttekkel úgy általában, a konfliktusokat nem ököllel rendezik,hanem kommunikálnak. A gyerekek különböző hátterű családokból jönnek ,de itt nem a versengésről szól az élet. A gyerekek nagyon toleránsak és segítőkészek egymással. Érdeklődők, komoly a csoportszellem. Ha egyedül vagy többen kitalálnak valamit,akkor azt közösen hozzák létre, sőt továbbfejlesztik, vagyis GONDOLKODNAK önállóan! Fontos megemlíteni,hogy itt napi szintű kapcsolat van a gyerekek,tanítók és szülők között.Itt létezik a valódi közösség,ami máshol már csak fogalom.A szülőknek is aktívan részt kell venni az iskola életében és a gyerekük életében is. Ez az iskola a családokról szól,arról,hogy a gyermeken keresztül össszetartóbbak leszünk,a felnőttek is visszatalálnak önmagukhoz,egymáshoz, a családok újra családok lesznek.” (Máthé-Wéber Erzsi)
- Van-e átjárási lehetőség az iskolák között?
- Igen, természetesen van. Jelenlegi 1. és 2. évfolyamunkhoz is van lehetőség a csatlakozásra, illetve várjuk a jelentkező családokat a szeptemberben induló első osztályunkba is. A jelentkezés részleteivel kapcsolatban bővebb tájékoztatás kérhető a waldorftamasi@gmail.com címen, illetve a 74/674-485 vagy a 30/631-6706 számon.