Mivel a Waldorf iskolákban nagy hangsúllyal foglalkoznak a gyerekek „időbe való beleállításával”, azaz megpróbálják jó ritmusban tartani őket, ezért a Karácsony ünnepe otthon éri őket. Az iskolában csak az előbbiekben leírt várakozás varázsával találkozhatnak.
Ebbe a várakozásba illik még bele a Pásztorjáték előadása, ami elmeséli, mi fog történni Karácsonykor. A négy misztériumjátékból ez az egyik, amit a legtöbbször elő szoktak adni. Valamelyik iskolában a Paradicsomi játékkal együtt játsszák el, de azt csak harmadik osztályos koruk után nézhetik meg, mivel addig még nem találkoztak a bűnbeesés történetével.
Karácsony után mindig egy kicsivel több fény szökik a nappal búskomor hangulatába, így ez az ünnep az újrakezdést, a reményt is hivatott szimbolizálni. Ennél mélyebben nem tanácsos, és nem is szoktak a gyerekek az iskola falain belül megismerkedni a Karácsony ünnepével.